2012. március 15., csütörtök

Lengyel bértapsolók Orbán rendelésére?

  Importált éljenzők a nemzeti ünnepen

Szolid a hallgatótábor a múzeumkertben, tömeg azért van, mert tucatnyi busz hozta a lengyel szimpatizánsokat; Tarlós István a böjti időszakkal nyit, és az előző városvezetés szidásáig jut; a kokárda ritka olcsó - tudósítás a Múzeumkertből.

Orbán a lengyel jobbosok "nemzeti hőse" 
A lengyelek már a múzeumkertben vannak, és a jelek szerint ez Tarlós István szerencséje. A főpolgármester kevésbé hatékony, mint egy vekker: a reggel kilencre meghirdetett március 15.-ei ünnepséget a helyi lakosság csak szórványosan látogatja, ám a körúton sűrű sorban parkolnak a lengyel szimpatizánsokat szállító buszok, így tömve a múzeumkert. A nagy utazást a Gazeta Polska nevű hetilap hirdette meg, és a szervezők szerény becslései szerint több ezer lengyel szimpatizáns futott be, transzparenseik nem hagynak kétséget afelől, kit szeretnek és kit nem. Éljen Orbán Viktor miniszterelnök, áll magyarul és lengyelül az egyik táblán, míg egy másik az elfoglalásra, a hódításra mond nemet. Hogy ne legyen kétség, ki is a gyarmatosító, az Unió csillagos zászlajának közepére egy sarlót és kalapácsot pingáltak, alatta az iránymutatás: harcoljunk együtt.

A szimbólumok ellenére azért nem bízzák a véletlenre, hogy mit is kell gondolni. A Gazeta Polska főszerkesztője arról beszél, hogy miközben az EU politikusai fölényesen oktatják ki Magyarországot arról, miképp kell egy közösség részeként viselkedni, a magyarok és lengyelek ezt már évszázadokkal ezelőtt megtanulták, és gyakorolták (értsd: lengyel-magyar perszonálunió Nagy Lajos jogara alatt).

Úgy tűnik, immár hagyomány, hogy március 15.-én az EU ellen hirdetnek szabadságharcot a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről, hiszen Orbán Viktor is itt deklarálta tavaly, hogy Magyarországnak nem parancsol Brüsszel (és a biztonság kedvéért hozzátette, hogy Moszkva és Washington sem). Ma azonban a miniszterelnök a Kossuth téren hirdet eszmét, hiszen nagy térre van szüksége, mert deklarálni szeretné: mögötte áll az ország, de legalább 100 ezer ember.

Közben a kokárdapiac gyengélkedni látszik, egy szolidabb darab mindössze 100 forintot taksál, a trikolórárusok rosszabbul élnek mint négy éve - vagy állami dotációval ellensúlyozzák a csökkenő bevételeket, de ez valószínűleg fikció. (A nepszava.hu tudósítójának megfigyelése szerint a külvárosból a belső kerületek felé haladva egyre sűrűsödik az egy mellkasra jutó kokárdaszám, ám ebből hiba lenne arra következtetni, hogy a peremkerületi magyarok kevésbé magyarok.)

Tarlós István azzal nyit, hogy köszönt mindenkit a böjti időszakban, aztán örömmel konstatálja, hogy Budapest volt a forradalom fővárosa - ahol a polgári szemlélet képviselői (lásd: Széchenyi István) mindenkor a legaktívabbak voltak. Utána gyors történelmi ismétlés, majd Tarlós köszönti a lengyel barátokat, és megállapítja, hogy a lengyel vendégek jelenléte jóval több mint osztozás a megemlékezésben, annak kifejeződése, hogy a lengyelek helyeslik és segítik a két éve leindult magyar változásokat. És ez bizony sokat nyom a latban, ugyanis két olyan nemzetről van szó, melyet számtalanszor próbáltak eltiporni, ám hiába.

És a színességére büszke Európa ma is sanda szemmel figyeli az egyedi magyar utat, pedig a főpolgármester szerint a magyarok soha nem akartak rosszat, csak szeretik a hazájukat. Aztán egy kis aktuálpolitikai szózat a "látszat-hazaféltőknek" és kibeszélőknek: lehet a mindenkori hatalmat nem szeretni és bírálni, de a nemzet ellen cselekedni bűn. (A főpolgármester nem oldja fel a belső ellentmondást, hogy ki határozza meg, hol kezdődik a nemzet érdeke, és hol végződik a kormánybírálat.)

Ám végül is az a lényeg, hogy az út (vélhetően az orbáni) végén, egy igazságosabb, érdemesebb közteherviselés várja a magyart. Úgyhogy az új városvezetés (másfél éves) sem fél hozzányúlni a több évtizedes rossz gyakorlatokhoz. Úgyhogy a főpolgármester interpretációja szerint a budapesti vezetésre illik a március 15.-ei rendezvénysorozat mottója, miszerint "tisztelet a bátraknak". Úgy tűnik a főpolgármesternek a bátorság a fontos, és szabadság - de nem az előző városvezetés szabadsága, ami otthagyta a hajléktalanokat meghalni, ahol akartak, ami hagyta graffitivel telefújni a falakat. Most a többség szabadsága a fontos.


nepszava.hu

2012. március 10., szombat

Orbán csak vár, vár

Orbán csak ül, és várja az IMF-et

„Ezzel a mentalitással egy vidéki kócerájt sem lehetne elvezetni” – mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén az Európai Bizottsággal folytatott vitával kapcsolatban.

Orbán Viktor várja az IMF-et

 

 

 

 

 

 

 

 

 A Bizottság "rendkívül buta" politikát folytat, "hogy akar Európa kilábalni, ha a rosszakat támogatja, és a jókat bünteti?" – tette fel a kérdést. "Szamárság, hogy nem is akarunk megállapodni" - mondta Orbán Viktor az IMF-EU-tárgyalások alakulásáról. "Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek", ez a baj - jelentette ki a miniszterelnök. A kormány célja, hogy többen éljenek munkából, mint állami juttatásokból, konkrétan a cél az, hogy 5,5 millió ember éljen munkából és vállalkozásból - mondta Orbán Viktor a kormány gazdaságpolitikájáról beszélve.

2012. március 2., péntek

Orbán emberei: fejétől bűzlik a hal

Orbán emberei: fejétől bűzlik a hal
Naponta kerülnek nyilvánosságra a kormánypárti politikusok újabb és újabb botrányai, kudarcai és hazugságai - minden következmény nélkül. Mára az Orbán-kormány gyakorlatilag valamennyi tagjának megkérdőjeleződött erkölcsi és szakmai hitelessége, de a Fidesz-KDNP képviselők - legalább kétharmados - többségének is. Lemondását azonban - legalábbis a feddhetetlenségen esett csorba, pláne csorbák miatt - még egyetlen kormánypárti politikus sem ajánlotta fel.

Orbán Viktor a Viktátor
  Bár egyes vélemények szerint a jogállamiság, s demokráciaellenes intézkedések és törvényalkotás, sőt, az új alaptörvény elfogadása és hitelesítése már önmagában megkövetelné a kabinet és a teljes képviselőcsoport azonnali távozását, most csak a legjellemzőbb példákat szedtük össze. De mint mondják, fejétől bűzlik a hal.

 Lázár János

 Lázár János
A dohány-kiskereskedelemről szóló törvényjavaslatnak az Európai Bizottság honlapján is olvasható verzióját egy "Sánta János" névvel regisztrált felhasználó gépén hozták létre. Az úgynevezett trafiktörvény tervezetét az egyetlen hazai tulajdonú vállalkozás, a Continental vezetőjének "korrektúrájával" adta be a Fidesz-frakcióvezető. A cég központja ugyanis a Lázár János által vezetett Hódmezővásárhelyen van, a felügyelőbizottságban egy fideszes képviselő is ül, a polgármester pedig videoüzenetben szokta köszönteni a Continentalt születésnapján, persze csak ha nem ér oda időben a bulira.

A parlament nemrég éppen Lázár zárószavazás előtti módosítójavaslatával alakította ki az előterjesztés végleges szövegét, amely alapján az állam továbbra is monopóliumot szerezne a dohány-kiskereskedelem felett, így dohánytermékeket a jövőben csak korlátozott számban kiadható koncessziós szerződések alapján működő kereskedők árulhatnának. A frakcióvezető "társadalmi egyeztetésként" tálalta az ügyet, és cinikusan azt is megjegyezte: "volt, aki támogatta az előterjesztést, volt, aki nem. Nem nagy fantázia kérdése, hogy ki az, aki igen, és ki az, aki nem". Sánta János a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke, róla maga Lázár mondta: tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét.
A Fidesz frakcióvezetőjének tehát lenne oka a lemondásra, de ha a dohány-ügy nem elég: városában szégyenlistákat tett közzé városában, sőt, korábban a hódmezővásárhelyi közgyűlésen fejtette ki véleményét a szegényekről. Egy hangfelvétel tanúságra szerint úgy indokolta saját - amúgy rohamos - anyagi gyarapodását: "Az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani." 



Schmitt Pál
Schmitt Pál
Helyesírási ismereteitől és aláíró képességétől eltekintve is erősen indokolt a köztársasági elnök mihamarabbi távozása. Pontosabban az lenne, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy posztjáról kizárólag a Fidesz-KDNP - a pártcsaládnak hivatalba lépéséig tagja, sőt vezető tisztviselője volt -, közelebbről pedig Orbán Viktor kormányfő "száműzhetné". Schmitt nem csupán mérlegelés nélkül szignál minden, utóbb alkotmányellenesnek bizonyuló törvényt, de államfőként nem is kíván "gátként" fellépni a Fidesz-kabinet ámokfutása ellen. Csakhogy mára nemcsak az országot járatja le, de Orbánnnak személyesen is komoly kellemetlenséget okoz. A hvg.hu január 11-én hozta nyilvánosságra, hogy a mai államfő 1992-es, 215 oldalas kisdoktori disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának szó szerinti fordítása és átvétele. A plágiumügy nyilvánosságra kerülése után az elnöki hivatal visszautasította, de nem cáfolta a vádat. Az államfő egy hétre rá már hivatalának ellent mondva azt állította: disszertációja "törzsadatokra" épül, és csak az számít, milyen következtetést vont le azokból. Ám dolgozatának következtetései is nagyrészt a bolgár szerző munkájának fordításai, a dolgozat más részeit pedig egy német tudóstól, Klaus Heinemanntól vette át. Schmitt mindezek nyilvánosságra kerülése óta hallgat, ügyében egyetemi tényfeltáró bizottság alakult. Ha lemondana, persze lenne hova távoznia: tegnap például NOB-ülést vezetett Wroclawban, miközben tisztsége kizár minden egyéb funkciót.



Szijjártó Péter

Szijjártó Péter
Felsorolni is nehéz volna, hogy a miniszterelnök szóvivője, hányszor sértette meg a "jó ízlés" határait nyilvánvaló hazugságaival - például Orbán nyaralásairól nem bírt igazat mondani -, valamint viselkedésmódjával. De meg lehet említeni, hogy csak tavalyi vagyonnyilatkozata leadásakor "észlelte", hogy hónapok óta 2,2 milliós fizetése van. Az orbáni szócső ugyanis miniszterelnöki megbízottként, a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként, a költségvetési bizottság alelnökeként is dolgozik országgyűlési képviselősége mellett. Miután az állami szférára vonatkozó bérplafon betartására még ügye nyilvánosságra kerülése után sem tett kísérletet, nem meglepő, hogy végül személyre szabott törvénnyel, nagy nehezen szorították a határ alá bérét. Ám addig is felvette az összeget, sőt, közölte: nem tartja szükségesnek visszafizetni a szabálytalanul felvett pénzt. Szijjártó egyébként előszeretettel kavar diplomáciai konfliktusokat is később tételesen cáfolt kijelentéseivel, csak egy példa: állításával ellentétben volt tiltakozó-jegyzék Orbán és Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet tavaly októberi találkozóján.


 Hoffmann Rózsa
Az oktatási államtitkár nem a szavahihetőség szobra. Többször nem mondott igazat, például amikor tagadta a köznevelési törvény mellékletének létezését. Egy a nyilvánosság elől eltitkolt 40 oldalas háttértanulmány került nyilvánosságra tavaly ősszel, amely többek között pedagógus-elbocsátásokat, iskolabezárásokat, a tanárok munkaterhének növelését prognosztizálta az azóta elfogadott jogszabály hatásaként. Hoffmann persze azonnal közleményben cáfolta a dokumentum létezését, egy sajtótájékoztatón pedig kijelentette, az "olyannyira titkos, hogy én sem tudok róla". Néhány napra rá a pedagógustársadalmat előszeretettel "lebohócozó" államtitkár nem ment el a parlamenti szakbizottság ülésére, helyettesét küldte maga helyett. Így Gloviczki Zoltánnak kellett az ezzel kapcsolatos igencsak kellemetlen kérdésekre válaszolnia miután Hiller István volt szakminiszter előhúzta a táskájából a kormány-előterjesztésre készült anyagot, melynek egyfelől valóban részét képezte az a bizonyos 40 oldalas dokumentum is, másfelől a dokumentumon szerepelt Hoffmann és Réthelyi Miklós tárcavezető aláírása is.

Hoffmann Rózsa           


Tállai András
"Munkával és kenyérrel" várta néhány hete a Belügyminisztérium államtitkára Mezőkövesden a "Munkát, kenyeret!" elnevezésű tiltakozó menet résztvevőit, akik Miskolcról Budapestre gyalogoltak a fagyban. Tallai, mint helyi fideszes, a párttársaival teával kínálta a vonulás résztvevőit, akik szerint a forró italba alkoholt is csempésztek. A helyszínen az alkoholszonda is előkerült, amelyet később egyedül a menet résztvevőin viccelődő államtitkár nem volt hajlandó megfújni. Az éhségmenet résztvevői szerint az erősen ittas Tállai "megmutatta és elmagyarázta" nekik, hogyan kell havat lapátolni.



Budai Gyula

Budai Gyula
Tegnaptól már a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkáraként (is) tevékenykedik az "elszámoltatási" kormánybiztos, aki egyelőre még nem döntötte el, lemond-e utóbbi posztjáról. Noha szembeszökő zsúfolt napirendje, munkája eredményét még nem ismerjük. Tavaly ősszel, egyéves elszámoltatói tevékenységét értékelve azt állította, hogy fáradozásai eredményeképp "100 milliárd forintot sikerült visszaszerezni az állami költségvetés számára az adófizetők pénzéből", ám arra azóta sem derült fény, hogy ez a szám miből és hogyan jött ki. Ellenben az mára már nyilvánvaló, hogy míg lezárt, vagy egyáltalán bizonyított ügyet Budai nem tud felmutatni, ő maga nagyon is sokba kerül az általa említett adófizetőknek. A fideszes politikus összjövedelme bőven meghaladja a kétmillió forintos közszolgálati bérplafont, évente több mint 26 millió forint költségvetési pénzt visz haza. Apropó haza, a tényfeltárásban nem erős, ám a honvédelmi szolgálati lakások ügyében igen szigorú Budairól - mit tesz Isten - kiderült: ő maga is kapott katonai ügyészként ilyen ingatlant, amit később meg is vett, törvényes kedvezménnyel - az ár ötödéért, amiért korábban másokat feljelentett. De a fő elszámoltatónak jogerős bírósági ítélete van már arról is, hogy úgyszólván hazudik. Most a földügyeket megkapta, ehhez legalább ért, hiszen korábban ügyvédként részt vett egy okirat-hamisítással és egy halott ember "feltámasztásával" tarkított föld adás-vételben.

Papcsák Ferenc


Papcsák Ferenc
A kormányfő nem a legalaposabb körültekintéssel választotta ki "leszámolóit", hiszen nekik is van miért magyarázkodniuk. Az első elszámoltatásért felelős kormánybiztos ugyanis éppen az a Papcsák Ferenc volt, aki mindössze 5 hónapot töltött ki kétéves megbízatásából. Szintén eredménytelen munkáját ugyanis némileg beárnyékolta, hogy nem tudott elszámolni saját korábbi ténykedésével. Nem tisztázta, miként vett fel érdemi munkavégzés nélkül több millió forintot a fővárosi önkormányzat egyik kórházától, valamint felügyelőbizottsági tagságát, illetve keresetét egyáltalán miért nem tüntette fel ezt vagyonnyilatkozatában. Utóbb pedig - miközben Papcsák manapság Zuglóban már polgármesterként folytatná az elszámoltatást - vitatott tanácsadói szerződéseket kötött több tízmilliós értékben.


Zsiga Marcell
Zsiga Marcell
Miskolci alpolgármestersége mellett a fideszes parlamenti képviselő is azzal tett szert országos hírnévre, hogy egy tévériporter kérdésére válaszolva kifejtette: szerinte biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, miközben ő havi egymillió forintnál többet visz haza. De e kijelentést megelőzően már az is kiderült Zsigáról, hogy igazmondásban csak annyira erős, mint pártja. Tóth Imre, az ominózus éhségmenetben résztvevő munkanélküli olvasztár ugyanis cáfolta, hogy a fideszes miskolci alpolgármester munkát kínált volna neki. Zsiga ezt közleményben állította, néhány hónappal azután, hogy a Fidesz frakciója megbírságolta, amiért duplán vett fel különböző költségtérítéseket. Utóbbi eset ugyanakkor nem kifejezetten egyedi, mondhatnák szokás a Fidesz-KDNP-ben, hiszen több tucat képviselőjük feledkezett meg több százezres pluszjövedelméről - egészen annak nyilvánosságra kerüléséig. 



Matolcsy György

Matolcsy György
Még a fideszes választópolgárok nagy része is levágná Orbán Viktor jobb kezét, hiszen Matolcsy az a tárcavezető, akinek szakmai és erkölcsi megítélése már minisztersége első heteiben megkérdőjeleződött. Azóta sem telik el nap, hogy ne megdöbbenve konstatálná a hazai és nemzetközi közvélemény: bármi is történjen, mégsem mond le. Az unortodox gazdaságpolitika fenegyerekének egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában, sőt még saját pénzügyeit is a felesége kezeli, de azért tárcája naponta írja át a matematika szabályait, hiszen közleményeik rendre ellentmondanak a valós számoknak, gazdasági adatoknak. A nemzetgazdasági miniszter szerint továbbra sem lehet más a célunk csak a növekedés, bár hivatalaba lépése óta a legtöbb piaci minősítő bóvli kategóriába sorolta az országot. Matolcsy olyan égbekiáltó valótlanságot is bátran állíthat, hogy a kormány nem tervez adó- és járulékemelést, miközben néhány nappal később mindkettőt megteszik. Az általa egykulcsosnak nevezett adó kétkulcsos, de persze még nem írták meg az erről szóló közgazdasági tankönyvet. Az elmúlt másfél évben éppen azoknak a terhei nőttek a leginkább, akik rászorulnak, valamint el vannak adósodva, és azoknak csökkentek legjobban, akik a legtehetősebb csoportokba tartoznak. Az idei mintegy 2000 milliárd forintos megszorítás, melyet többnyire adóemelések révén valósítanak meg, soha nem látott terhet ró vállalkozókra és a háztartásokra. Az államadósság úgy szökött egekbe, hogy már elloptak és elvertek 3000 milliárd forint magánnyugdíj-megtakarítást. De Matolcsy szavahihetőségét az a minimális eset is jól jelzi, hogy Bécsben vásárolgat, miután a magyar gazdaság és a hazai termékek fogyasztása mellett érvelt a parlamentben.



Pintér Sándor

Pintér Sándor
Két hét alatt megteremtjük a közbiztonságot - ezt a fideszes, orbáni ígéretet harsogta a belügyminiszter hivatalba lépésekor. Ehhez képest a 2010-es bűnözési mutatók nem mutattak semmiféle javulást, sőt 2009-hez képest 13,5 százalékkal több bűncselekményt regisztráltak a hatóságok, százezer lakosra pedig 989-el több bűncselekmény jutott, mint egy évvel korábban. A hosszúra nyúlt két hétnek azonban nincs vége, hiszen tavaly, azaz 2011-ben tovább romlottak a statisztikák, ahogy a felmérések szerint az állampolgárok biztonságérzete is csökkent. Ráadásul, miközben a hivatásos állományt egyre-másra vegzálta az utóbbi időben az Orbán-kormány, a memóriájukkal gondok akadhattak, hiszen a rendvédelmisek korengedményes nyugdíjának ügyében például a miniszterelnök szóvivője kijelentette: "Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a jó erőben lévő, tapasztalt, a negyvenes, ötvenes éveikben járó rendőrök, tűzoltók, katonák nyugdíjba menjenek", addig maga a most 64 éves Pintér már 48 évesen nyugállományba vonult. Ráadásul milliós tárcavezetői fizetése, valamint milliárdos magánvagyona mellett fel is veszi 163 ezer forint nyugdíját.



Népszava- összeállítás

A veszprémi érsek levele

A veszprémi érsek levele

Leleplezve: átfogó hadművelet Orbán Viktor ellen

Orbán - Mit nekem európa


 Átfogó hadművelet zajlik Orbán Viktor ellen, az akciósorozatot Amerikából irányítják – állítja dr. Márfi Gyula veszprémi érsek, aki szerint az IMF része egy nemzetek felett álló, vadkapitalista, ultraliberális diktatúrának, amely egyenes leszármazottja a hitleri és sztálini zsarnokságnak.

Az érsek levele 

 

Gyurcsány Ferenc levele Márfi püspöknek

Főtisztelendő érsek úr! David Baer amerikai teológia- és filozófiaprofesszornak a magyar egyházakban lévő barátaihoz intézett levelére Ön hosszú nyílt levélben válaszolt. E válaszlevélhez fűznék néhány megjegyzést - írja Gyurcsány Ferenc a Márfi Gyula veszprémi érseknek írott nyílt levelében.

 

http://nol.hu/belfold/gyurcsany_ferenc_levele_marfi_puspoknek