Horthy nem volt náci – de demokrata sem

Ausztria ugyan „Hitler első áldozata“ volt, de polgárait a németekénél nagyobb arányban találjuk a gyilkos náci gépezetben. Gyakori magyar védekezés, hogy nálunk csak a német megszállás után történtek a szörnyűségek, ám ez tényszerűen nem igaz. Nehezen fordítható a német szó, a „Vergangenheitsbewältigung”: a múlttal való szembenézést, annak meghaladását jelenti. Egy budapesti tanácskozás azt mutatta, hogy bár az osztrákok messzebbről és nehezebb helyzetből kezdték, tovább jutottak a sötét múlt feldolgozásának útján. Alkalmasint azért is, mert Anton Pelinka professzor személyében rendíthetetlen úttörőjük volt és van. A professzor előadásáról Heltai András tudósítja a szervuszausztria-hu olvasóit. 

„Horthy nem volt náci – de demokrata sem…” Orbán sem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anton Pelinka

 

Bertha von Suttnernek, hajdanvolt monarchiánk majd száz éve Nobel-Békedíjjal kitüntetett pacifistája nevét viseli a rendezvénysorozat, amelynek ezt az eseményét az Andrássy Egyetem, a budapesti Osztrák Kulturális Fórum, innsbrucki és bécsi tudományos intézmények szervezték. Az előadások központjában Anton Pelinka munkássága állt – megérdemelten. Keret. Az osztrák tudományos – és közéletben aligha tett bárki más annyit a sokat emlegetett, de kevéssé gyakorolt múlt-feldolgozásért, mint ő. Az 1941-ben született politológus a hatvanas években az osztrák baloldali katolicizmus jeles hetilapjánál, a Furche-nél kezdte, majd a tudományban folytatta. Hosszú éveken át volt az Innsbrucki Egyetem politológia - és szociológia karának professzora, utóbb dékánja. Élvonalbeli európai és tengerentúli egyetemek vendégtanáraként is dolgozott, 2006 óta pedig a budapesti Közép-európai Egyetem professzora.

Ausztria áldozat vagy tettestárs?

Archív fotó

 

Hitlert tömegek köszöntik Bécsben

Nevére akkor figyelt fel a szélesebb hazai és külföldi közvélemény, amikor az elsők között hívta fel a figyelmet: legalábbis vitatható az addig általános elfogadott és az iskolákban tanított szemlélet, miszerint a háború után a győztesek által - keleti szomszédaival ellentétben megkímélt – Ausztria Hitlerék áldozata volt. A valóságban honfitársainak tömegei lelkesen fogadták a németek bevonulását és lelkesen szolgálták a náci rendszert, többek között a haláltáborok parancsnokaiként és őreiként. De kiterjedt Pelinka figyelme a múlt tagadásának árnyaltabb jelenségeire is. Például Kurt Waldheimre, aki osztrák külügyminiszter, egy évtizeden át az ENSZ főtitkára, majd hazájának államelnöke volt. Majd kiderült, hogy a polgári-konzervatív Néppárt politikusa mindeközben elhallgatta életrajzának egy részét: hogy a náci párt, az SA tagja volt, majd a Wehrmacht többszörösen kitüntetett tisztjeként a partizánok elleni háborúkban tudnia kellett társainak az emberiség elleni bűntetteiről, azoknak legalább közvetetten részese volt.

Waldheim és a tanulságok

Waldheim Podgoricában, 1943 (a jobb szélen)

 

Waldheim leleplezése, majd nemzetközi elszigetelődése (az államelnök nem utazhatott be az Egyesült Államokba s máshová sem igen hívták) elindította Ausztriában a múlt feldolgozásának új hullámát. Jóval Németország után megindult az üldözöttek kárpótlása, vagyonuk visszaszolgáltatása, a súlyos múlt nagyobb helyet kapott a közoktatásban. Pelinka professzor következetesen figyelmeztetett akkor is, amikor felbukkantak az „örök tegnapiak”, a javíthatatlan nácik ifjú utódai. Jörg Haider, az FPÖ új vezére a náci veteránok gyűlésén azok régi rendjének érdemeit méltatta, vagy arról szónokolt, hogy Hitler idejében bezzeg nem volt munkanélküliség. Az ő pártjával alakított koalíciós kormányt 2000-ben az ÖVP, amit az EU Ausztria elleni bojkottja követett. Egyébként (az akkor még kevésbé szélsőséges) FPÖ-vel korábban kormányoztak a szociáldemokraták is - Az akkori botrány: az FPÖ-höz tartozó védelmi miniszter személyesen üdvözölte az olasz fogságból hazatérő Walter Redert. Az egykori SS-tisztet olasz falvak elpusztításáért, civilek százainak legyilkolásáért zárták évtizedekre börtönbe.

„Aki a bevándorlókat parazitáknak nevezi, ugyanazokat a szavakat használja, mint a nácik a zsidók ellen” – nyilatkozta Pelinka a CNN-nek. Haider beperelte – és veszített. (Azután 2008-ban részegen a falnak hajtva fejezte be életét, de pártja, amelyet ma BZÖ-nek hívnak, él és virul).

Waldheim osztrák államfő a Hofburgban vendéget fogad (1991)

 

Anton Pelinka egyébként hajdan összecsapott még erősebb ellenféllel, Bruno Kreisky, szociáldemokrata kancellárral is. Kreisky, zsidó származása és antifasiszta múltja ellenére, belpolitikai okokból kezdetben maga is ellenezte, gátolta a „nácitlanítást.” Sőt, első kormányában, amint a konferencián emlékeztettek, a náci párt öt egykori tagja foglalt helyet. Utóbb azonban változtatott politikáján és immár segítette a nácivadász Wiesenthal munkáját, akit korábban – alaptalanul – megvádolt.


Miért nem követtük az osztrák példát?

Miután magyarok, osztrákok méltatták a jeles tudós iskolateremtő munkásságát, Anton Pelinka is szólt a nap témájáról: hogyan alakult a múlt feldolgozása a két országban, amelyek hajdan együtt voltak? Kiindulópontja: míg a Habsburg-birodalom eleve soknemzetiségű államként határozta meg magát, a magyar nemzetállami tudat a közös időkben is létezett. Ami érthető, osztrákként viszont az annyit emlegetett Trianon-traumát kevésbé tudja értelmezni. Hiszen a közös ország osztrák fele még többet veszített, Lembergtől Ljubljanáig, Triesztig, a Szudéta-vidéktől Dél-Tirolig…

Reagált egy sajátos egybeesésre, amelyet Kurtán Sándor professzor vetett fel: Bécsben a Ring Karl Lueger hajdani polgármesterről (és „az antiszemitizmus atyjáról”) elnevezett szakaszát immár Universitätsringnek fogják hívni. Miközben Gyömrő főtere újra Horthy-tér lesz. Pelinka szerint abszurd az állítás, hogy a 44 márciusi német megszállás után megszűnt Magyarország szuverenitása, hiszen a kormányzó helyén maradt s ő választotta ki új kormányfőjét. Igaz, hogy júniusban, mikor már átálltak az olaszok, a románok, leállította a deportálásokat, de megtehette volna ugyanezt hónapokkal korábban, mielőtt haláltáborba kerül a több százezer vidéki zsidó. „Horthy nem volt náci – de demokrata sem…”

A vita a Karl Lueger-Ringről nem újkeletű

Anton Pelinka egyébként a pragmatizmusnak és a humanizmusnak azt a keverékét hiányolja, amely a rendszerváltás idején jellemezte a magyar politikát. Amely azután a nacionalizmus felé csúszott és méltatlanul háttérbe szorítja a lengyel példára kialakult kerekasztal-tárgyalások örökségét. Pedig az lehetett volna az alapja, hogy (akár az osztrák példát követve) az új helyzetben összefogva, a hatalmat megosztva, nagy-koalícióban próbálják megoldani az ország gondjait. Meg se próbálták. Valóban.

szervuszausztria.hu írása