2011. december 25., vasárnap

Szándékosan kínozzák a televíziónál sztrájkolókat?

A Lehet Más a Politika (LMP) a rendőrség azonnal fellépését követeli amiatt, hogy a közszolgálati csatornák budapesti, Kunigunda utcai székházának bejárata előtt folyamatosan hangos zene szól az éhségsztrájkolók zavarására.

 Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, Szabó Tímea, az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében ismerteti: a székházból több napja hangszórón az épület elé kihangosítva éjjel-nappal két zeneszámot játszanak, feltehetően abból a célból, hogy elzavarják Nagy Navarro Balázst, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) elnökét és társait, akik december 10-e óta éhségsztrájkot folytatnak. Néhány napja éjszaka még erős reflektorokkal is megvilágítják a demonstrálókat - tette hozzá.Szabó Tímea rámutat: az éhségsztrájkolók zavarására szolgáló hangos zene és az éjszakai reflektorok alkalmazása kínzásnak minősül, így európai emberi jogi egyezményekbe ütközik. Közleményében úgy fogalmaz, utoljára a guantanamói táborban alkalmaztak hasonló kínzási módszereket, amelyeket a világ számos kormánya, emberi jogi szervezete, és a Vöröskereszt is súlyosan elmarasztalt.


Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója, a sajtószabadság ellensége.
  Az alvásmegvonás és a pihenés megakadályozása kimeríti a kínzás fogalmát, így szembemegy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkével, a kínzás tilalmával - hívja fel a figyelmet közleményében.

Az LMP meggyőződése, hogy a TFSZ tagjai jogszerűen gyakorolják gyülekezései jogukat, és fejezik ki tiltakozásukat, így a párt felszólítja a rendőrséget a televízió önkényes kínzási módszereinek azonnali megszüntetésére. Ellenkező esetben az LMP jogi lépéseket tesz az ügyben - közölte az országgyűlési képviselő.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése